Asztalitenisz - Félidőben a King-Pong SE

2017. január 11. 15:48
Félidejéhez érkezett a 2016-17-es Pest megyei I/C asztalitenisz csapatbajnokság, amelyben a százhalombattai King-Pong SE két összeállítással versenyez. Az I-es csapat negyedik helyen áll a 12 csapatos déli mezőnyben, míg a II-es a 10. helyen készül a folytatásra az ugyancsak 12 csapatos északi csoportban.

Az eddig sokkal jobb eredményt – 8 nyert, 1 döntetlen, 2 vesztett mérkőzést – produkáló I-es csapat tagjai: Antal István, Dévay Gyula, Duma István, Köller Tamás, Molnár Béla, Peics Károly, Rigó József és Sleisz Levente. A legeredményesebb versenyző a ’93-as születésű Köller Tamás, aki 94 nyert és mindössze 5 vesztett szettjével az egyesület eddigi legeredményesebb tagja, miközben a déli csoportban 97,22 százalékos teljesítményével második a ranglistán. A SOTE Gyógyszerésztudományi Karán tanul, kilenc éves kora óta pingpongozik. Előbb Varga Zsuzsa edzette, majd a Budaörsi Asztalitenisz SE-nél fejlesztette tudását. Tizenkét évesen második helyet szerzett a korosztályos magyar bajnokságban. Tanulmányai miatt négy év kihagyással tért vissza a King-Pong SE-hez.

Mögötte 28 győzelemmel és 10 vesztett meccsel Antal István a legsikeresebb. Az idősebb korosztályhoz tartozik az egyesületben. 1972-ben, Erdélyben kezdett asztaliteniszezni amatőr szinten. 2004 óta tagja és lelkes támogatója a battai egyesületnek. Balkezes játékkal és nagy ívű pörgetésekkel keseríti ellenfeleit.

A II-es csapathoz Bilibók Csaba, Bogád László, G. Szabó Pál, Hónig Róbert, Pogány Lajos, Ridzi Ernő, Rosta Tibor, Sajtós Gábor, Tollár Endre, legújabban pedig Balog István tartozik. Utóbbi az I-es összeállításból érkezett jelentősen javítva a bennmaradási esélyeket. A csapat a hetedik forduló után 9 nyert és 117 vesztett mérkőzéssel nem szerepel előkelő helyen a tabellán.  
 
Forrás: hirtukor.hu