Családi Futás
2016. október 1-én, idén első alkalommal rendezték meg a Szigliget félmaratont. A gyönyörű hely és a megfelelő távok miatt úgy döntöttünk, hogy családilag ellátogatunk a rendezvényre. Szerencsére a gyerekeknek sem volt versenyük, ez a hétvége tényleg a családi sportról, kirándulásról szólhatott. A gyerekeknek az 5,5 km-es magunknak a félmaratoni távot választottuk, bár a maraton előtt egy héttel ezt nem ajánlanám másoknak. A rajtot pont délre tették, ami a nyári időjárás miatt rossz döntésnek tűnt, de a szuper frissítésnek köszönhetően, sem a meleg, sem a pálya nehézsége nem okozott gondot. A kitűzött létszám már jóval a nevezési határidő vége előtt megtelt, így minden távon komoly mezőny gyűlt össze. Az 5,5 kilométeren egy kis kört kellett megtenni a sziget belsejében, aminek a közepén egy igazán nagy emelkedő várta áldozatait, a félmaratonon ezt a kört kétszer tettük meg, illetve előtte körbefutottuk az egész szigetet.
Mivel a rajt egyszerre volt, így a Dorka és Máté már beért mire mi az első nagy körünk végére értünk, persze ez azt jelentette, hogy óriási szurkolást kaptunk már itt a táv felénél, ezután az ötletes pálya kijelölésnek köszönhetően folyamatosan volt valaki az útvonalon és ennek köszönhetően sokkal „könnyebben” teltek a kilométerek. Az utolsó körben nekem már nem annyira esett jól az emelkedő, de amikor felértem és ismét megnézhettem a Balatoni panorámát el is felejtettem a nehezét. Innen kezdve már csak az járt a fejemben, hogy viszonylag óvatos tempóban, figyeljek magamra, hiszen már csak egy hét van a Budapest Maratonig.
Amikor célba értem, már tudtam, hogy Dorka megnyerte a saját futamát és a lányok között az abszolút győztes lett, Máté pedig a fiúk között a második helyen érkezett a célba. Nekik is nagyon jó felkészülés volt a következő heti utolsó országos duatlon ranglistaversenyre.
Ezután elárulták nekem is, hogy az abszolút negyedik helyem a korosztályomban a második helyre volt elég, így a gyerekek után én is a dobogóra állhattam, közben Móni is célba ért remek idővel, így ő is nyugodtan várja a hétvégi maratont.
Soós Elek nyilatkozata.