SZVISE - Atlétika

2016. július 1. 09:54
Embertpróbáló kíhívást tűzött ki maga elé Szabó Zoltán, aki 10 nap alatt 10 ironman távot szeretne teljesíteni.

 

DECA ULTRA TRIATLON

Június 28 és július 7 között Veresegyházon megrendezésre kerül hazánk első ultratriatlon találkozója, ahol bárki kedve szerint vasemberré válhat, akár sorozatban tíz napon keresztül minden nap. A megmérettetésre a Mézesvölgyi uszodában és környékén kerül sor, a nevezés pedig ingyenes. A szervezők a helyszínt és a hangulatot biztosítják, az eredményeket papíron vezetik, az időmérés és a frissítőkről való gondoskodás a résztvevők feladata. Rajt minden reggel 7 órakor, így a szintidő is csak ennyiben van meghatározva. Lehet csatlakozni egy-egy napon is, de 5 vállakozó szellemű, köztük a battai Szabó Zoltán bevállalta a decairon távot, vagyis 10 napon át minden nap teljesítenek 3,8km úszást, 180km kerékpározást és lefutnak egy maratont.

Szabó Zoli 47 éves, aki a triatlon sportággal 10 évvel ezelőtt ismerkedett meg. Ezidáig 10 ironman távot sikerült teljesítenie plusz ed dupla ironmant. Idén tavasszal a Balaton körbefutásával melegített be erre a versenyre.

Az első napi célbaérkezés pillanata.

A versenyen sikerült teljesíteni az első 3 napot, ami már magában hatalmas eredmény. Szurkoljunk együtt, hogy sikerüljön a hátralévő 7 nem könnyű nap!!!