SZVISE Atlétika

2016. október 1. 10:46
SZVISE atléta a Spartan race-en

2016. szeptember 16-án Szlovákiában, Reviste-ben rendezték meg a Spartan Race terep-, és akadályfutó versenysorozat Beast kategóriájának eseményét. 
A versenyre nevezettek száma meghaladta az 1800 főt, több száz magyarral a mezőnyben. Egy százhalombattai versenyzőt is fellelhettünk az indulok között: ifj. Szél Pált. (Paja)
Pál korábban már teljesítette a Spartan Race sprint és super kategóriás versenyét is. Ezen a versenyen a táv, a szintemelkedés és az előre telepített akadályok mellett az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. 
Szlovákiában a versenyzőknek 22 km hegyi távval, 1500 méteres szintemelkedéssel és 33 telepített akadályt kellett legyőzniük. Az akadályok között volt kötélmászás és kötélereszkedés, folyón átkelés, patakban futás, homokzsák és farönk cipelés, kúszás-mászás, dárdadobás, függeszkedés, vízszintes létrán átkelés, pozitív és negatív palánk. 
Rendkívül nehéz egy ilyen verseny fizikailag és mentálisan is. A felkészülésnél a futás mellett sok erősítést, illetve keresztedzést is kell végezni. A szervezetet meg kell tanítani a folyadék és táplálék bevételére. Sok a sérülésveszély a sziklák, szakadékok és egyéb rejtett akadályok miatt. 
Szél Pál a távot 4 óra 54 perc alatt teljesítette, ami a 299. helyre volt elég.

2015.04.18. Spartan Sprint Hungaroring 81/2941 44/125 00:54:40 
2015.10.24. Spartan Super Eplény 156/2468 47/96 02:33:41 
2016.09.17. Spartan Beast Reviste 299/1819 198/1342 04:54:47