Ultra Balatonon a Szvise atlétái
Ultrabalaton 2017.
Az esemény 2007-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy 200 km is hosszabb ultrafutó verseny. Kezdetben 200 fős induló csapathoz évről- évre egyre többen csatlakoztak . Tavaly már több mind 7500 fő feletti létszám állt rajthoz 25 országból érkeztek a résztvevők.
Mind SZVISE csapat mi is álmodtunk egy nagyot, hogy elindulunk ezen a rendezvényen. A nevezés 2016 október 20-án indult, sikeresen neveztünk és már nem maradt más hátra mind a felkészülés. 10 fős csapatot alkotva vágtunk bele.
Csapat tagok: Szabó Csilla, Adler János, Goldinger Zoltán Rudolfné, Pillinger Zsuzsanna, Mihályi Kata, Hajduné Bukó Judit, Békes Erzsébet, Molnárné Pais Orsolya, Dr. Csepregi Boglárka, Fákó Enikő.
Kísérőink: Hajdú Zsolt, Molnár Árpád, Goldinger Zoltán, Szeri Gábor.
…tehát belevágtunk.
Nem is gondoltuk volna, hogy egy ilyen nagyszabású 48 órán át tartó rendezvénnyel mennyi háttér munka van ahhoz, hogy létrejöjjön. Az akarat, elszántság, kitartás egy célért való összefogás meghozta gyümölcsét és eljött a várva várt május 19. amikor elindultunk a Balaton fele, hogy május 20-án 7:20 perckor elrajtolhassunk.
Az időjárás nem volt mindig kegyes hozzánk. Volt, aki erős szélbe, tűző napsütésbe, esőbe, jeges esőbe, villámlásba futott, de nem törődtünk vele, mert ez a kihívás, menni kell tettük a dolgunkat. Éjszakára biciklis kísérőink is voltak, akik az éjszaka futó elcsigázott, agyonázott csapattagot szóval tartotta, lelkesítette. Így haladtunk előre váltóponttól-váltópontig. Végre elérkeztünk az utolsó szakaszhoz ahol az egész csapat lufikkal, síppal dobbal nádi hegedűvel…… befutottunk a célba.
Megcsináltuk!
Mindenki elégedett volt és nagyon elcsigázott, maximálisat kifutottuk magunkból. A tervezett célba érkezés idejéhez képest közel másfél órával hamarabb futottunk be a célba. A távot a csapat 21 óra 43 perc alatt teljesítette.
Tanúbizonyságot tettünk összetartásról, összefogásról, csapatmunkáról, hogy együtt erősek vagyunk és mindenki életében fontos helyet foglal el a sport szeretete.
Szinte fel sem ocsúdtunk már is elkezdtük szervezni a 2018 Balaton körbefutását.
Számos nagyszabású rendezvényen való részvétet és sikeres felkészülést kívánok a SZVISE csapat tagjainak.
Gratulálok mindenkinek.
Köszönöm.
Fákó Enikő bsi futó nagykövet írása.