Sárkányhajóverseny
A Wake Up csapata nyerte a tízedik alkalommal megrendezett Tavi Sárkányhajóversenyt Százhalombattán szeptember 24-én. A második a Százszorszép ovi, a harmadik pedig a VSZK Fregatt elnevezésű egysége lett.
Szép időben és jó hangulatban zajlott a találkozó, amelyet Szalai Attila közrendi és sporttanácsnok nyitott meg. A versenyre összesen kilenc csapat nevezett. A szurkolás mellett ugrálóvár, vízibicikli, csónakázás, motorcsónakázás várta a résztvevőket és kísérőiket.
A programot ezúttal is a VSZK és a Dunafüredi Vízisport Klub szervezte a polgárőrség közreműködésével. A lebonyolításban második alkalommal segédkezett a diósdi Paulusz evangéliumi közösség. A díjakat Fekete László intézményvezető, Szalai Attila, Pap Miklós képviselő, valamint Valkusz Pál, a Dunafüredi Vízisport Klub elnöke adta át.
Cseh Péter szervező elárulta, hogy jövő nyárra valami nagy meglepetésre számíthatnak a sárkányhajó versenyek résztvevői. (Fotó: Pap Miklós)
Forrás: hirtukor.hu