Kézilabda - Egyre nehezebb helyzetben az SZKE
Az őszi szezonban hazai pályán három góllal legyőzte a fehérváriakat az SZKE. Az Alba Regia jelentősen megerősödött a tavaszi idényre. Igazi, három esélyes mérkőzésre lehetett számítani. Az első félidő elején a hazai csapat néhány gólos vezetést szerzett, később azonban a battaiak játékba lendültek és átvették a mérkőzés irányítását. Sikerült kiegyenlíteni, és a csapatok 12-12-es döntetlennel vonultak pihenőre. A második félidőben is nyitott maradt a mérkőzés. Előbb az Alba Regia, majd a félidő közepén a Százhalombatta vezetett. Sajnos, a meccs huszadik percében a battai csapat emberhátrányát kihasználva négygólos előnyhöz jutottak a hazaiak. Innen még sikerült az SZKE-nek két gólra visszakapaszkodni, majd kialakult a végeredmény: három góllal nyert a házigazda székesfehérvári csapat. "Nagyon érződik a csapat tavaszi teljesítményén a lesérült meghatározó játékosok hiánya. Csak bízni tudunk abban, hogy a súlyos sérültek (Humberto Lopez, Pásztor István) kivételével a többiek felépülnek a következő hazai mérkőzésünkre" – nyilatkozta Keresztes József, edző. Legközelebb hazai pályán április 11-én