Strandkézilabda Borsodi Nemzeti Bajnokság

2015. július 8. 06:34
Bronzérem Alsóőrsön

Fantasztikusan jó időjárás fogadta az Alsóörsre látogató férfi és női csapatokat. A színvonalas strand és a vendégszerető környezet vonzza az idelátogató játékosokat szurkolókat. A Borsodi Beach Arena forró homokjában csak locsoló rendszer hűsítette igazán az egymásnak feszülő ellenfeleket.

Férfiak csatái élményszámba mentek.

Szombaton a csoportkört (Pénzügyőr, Yakari) magabiztosan szettveszteség nélkül abszolválták a battaiak. Még aznap várt rájuk a negyeddöntő a Debrecen Tropics ellen, amit az addigi legjobb játékkal szintén 2-0-ás győzelemmel zárták. 

Vasárnap rögtön az elődöntővel kezdődött a nap a Konecranes csapata ellen, ami szokás szerint kevés gólt, de annál több küzdelmet hozott. Szétlövésben is csak a 6. körben dőlt el a találkozó, sajnos nem a városunk csapata nyerte a mérkőzést.
A bronzmérkőzésen a Salgótarjáni Strandépítők csapata volt az ellenfél, akiknek sikerült visszavágni a három héttel ezelőtt elszenvedett vereségért és ezúttal a battaiak diadalmaskodtak 2-0-ra. Így Döles Barna vezetésével Százhalombattára került a bronzérem, amely szépen csillog a Happy Hands-es fiúk nyakában.
Ezzel a 3. hellyel idén már 590 pontot szerzett a Happy Hands csapata, ami azt jelenti, hogy első csapatként biztosan ott lesznek augusztusban a Nemzeti Bajnokság Döntőjében! 
A torna legjobb játékosának Dölles Barnát választották.