Százhalombattai DKSK eredmények

2016. október 24. 21:11
2 meccs 4 pont.

Vecsés SE II. - Százhalombattai DKSK  26-35  (13-18)

2016.10.08. Vecsés

Az eddigi mérkőzéseken még nem sikerült pontot szerezni az ellenfél otthonában, de most úgy álltunk a játékhoz, hogy csak Mi győzhetünk. Szerencsére a csapat támadásban és védekezésben is határozott, kemény, jó játékot produkált, mindezt tette maximális fegyelmezettséggel párosulva. Ennek a felfogásnak köszönhetően öt gólos előnyt szereztünk a félidőre (13:18), amire még négyet rápakoltunk a második játékrészben és fölényes, 9 gólos győzelmet arattunk (26:35).

SZDKSK: Homonnay, BARBALICS( kapusok), Koncsár 4, KALÁCSKA 7, Matos 2, Bangó 1, VARGA 10, Tobola, ORTH 4, Egervári 4, Gólya 3.

Edző: Koller János

Százhalombattai DKSK - Szigetszentmiklósi KSK II.  33-29  (16-11)

2016.10.14. Százhalombatta

Győztes, bár a félidők elejét leszámítva felejthető mérkőzésen újabb két pontot szereztünk, ezzel továbbra is az élmezőnyhöz tartozunk és van remény még előkelőbb helyezés elérésére. Villámrajtot véve kezdtünk, korán hatgólos előnyt szereztünk, hogy azután legyen mit leadni. Ezt a teljesítményt megismételtük a második félidőben is, de már nyolc gólos vezetésről. Végül azért simán behúztuk a meccset és három góllal nyertünk (33:29). Gratuláció illeti az ellenfelet, mert végig keményen küzdött az egyenlítésért.

SZDKSK: Homonnay, Barbalics (kapusok), KONCSÁR 12, Kalácska 2, Matos 3, Tobola, Orth 2, Egervári 5, GÓLYA 5, Stutz, Major, Varga.

Edző: Koller János