Százhalombattai Kézilabda Egyesület

2015. augusztus 18. 09:16
A Százhalombattai Kézilabda Egyesület életében nagy változásokat hozott a nyár.

Sok éves VUK-os tagság után visszakerült a serdülő és a junior csapat az eddig csak felnőtt csapatból álló SZKE-be.

A kidolgozott koncepció alapján zajló munkában egységes szakmai szemlélet jellemzi a korosztályok képzését. Ezért egységesen felel a szakmai stáb, amelynek felépítése a következő:

Vezető edző, felnőtt csapat edző:          Keresztes József

Felnőtt csapat segédedző:                      Balázs Tibor

Kapusedző:                                             Kerekes Károly

UP szakágvezető:                                    Koller János

Junior edző:                                             Kovács Gergely

Serdülő edző:                                          Kubinszkiné Hegedűs Marianna

UP segédedző:                                        Lakatos Tamás

 

Az egyesület technikai munkáját továbbra is Tallér Zsolt fogja össze:

Mindkét utánpótlás korosztály megkezdte a felkészülést, jelenleg az edzőtáborozás időszaka zajlik.

A serdülő csapat Tápiószentmártonban tölti a hetet ahol 9 edzés mellett két edzőmérkőzés és rengeteg egyéb elfoglaltság van a  programban. A junior csapat hazai környezetben napközis rendszerben készül a bajnokságra.

A felnőtt csapat keretében a megszokotthoz képest nagyobb volt a mozgás:

Távozók:

Valkusz Ádám                      - Szigetszentmiklósra igazolt

Wieszt Károly                       - felhagyott a profi sporttal és Pilisvörösvárra igazolt

Nagy Csaba                           - visszavonult

Julien Lopez Humberto    - felhagyott a profi sporttal és munkát vállalt valamint alacsonyabb osztályba igazolt Németországban

Koncsár Gábor                     - alacsonyabb osztályba igazol

Érkezők:

Lakatos Tamás                     - Várpalotáról érkezett kapus posztra

Szenteszki Dániel               - Orosházáról érkezett balátlövő posztra

Oláh Márk                             - Győrből tért vissza hozzánk irányító posztra

A szakmai stábtól származó információk szerint még egy-két játékost tesztelnek jelenleg.

A felnőtt csapat megkezdte az edzőmérkőzéseket, eddig két alacsonyabb osztályú csapat ellen játszottak idegenben. Az FTC U23 és a Gödöllő NB II-es csapatai ellen mindenki pályára lépett és új variációkat, figurákat próbáltak.

Következő edzőmérkőzésre 2015.08.19-én 18:00 órától Szentendrén kerül sor. Hazai bemutatkozásra 2015.08.28-án pénteken kerül sor, amikor ellenfél a Törökszentmiklós vendégeskedik battán.

A felnőtt és a junior csapat bajnoki programja már ismert:

           

felnőtt

junior

1.ford.

Százhalombattai KE

-

Szigetszentmiklós KSK

2015.09.13

vasárnap

18:00

19:45

2.ford.

Várpalotai BSK

-

Százhalombattai KE

2015.09.19

szombat

18:00

16:00

3.ford.

Százhalombattai KE

-

Dabas VSE KC

2015.09.26

szombat

18:00

16:00

4.ford.

MKB-MVM Veszprém (U23)

-

Százhalombattai KE

2015.10.03

szombat

17:00

15:00

5.ford.

Százhalombattai KE

-

Balatonfüredi KSE (U23)

2015.10.10

szombat

18:00

16:00

6.ford.

Tatai AC

-

Százhalombattai KE

2015.10.17

szombat

18:00

16:00

7.ford.

Százhalombattai KE

-

Alba Regia KSE

2015.10.24

szombat

18:00

16:00

8.ford.

Pécsi VSE

-

Százhalombattai KE

2015.10.31

szombat

18:00

16:00

9.ford.

Százhalombattai KE

-

Veszprémi KKFT-Felsőörs

2015.11.14

szombat

18:00

16:00

10.ford.

Vecsés SE

-

Százhalombattai KE

2015.11.22

vasárnap

18:00

16:00

11.ford.

Százhalombattai KE

-

Csurgói KK (U23)

2015.11.28

szombat

18:00

***

12.ford.

Szentendrei KC

-

Százhalombattai KE

2015.12.06

vasárnap

18:00

16:00

13.ford.

Százhalombattai KE

-

ETO-SZESE Győr

2015.12.12

szombat

18:00

16:00

A serdülő csapat időpont egyeztetése jelenleg zajlik.