Vecsés II. - Százhalombattai DKSK 39-38 (18-15)
Vecsés II. - Százhalombattai DKSK 39-38 (18-15)
Az első mérkőzésen elszenvedett 11 gólos (41:30) vereség után, a szép búcsú reményében utaztunk Vecsésre, ráadásul összesen 6 mezőnyjátékos „tudott” csak eljönni a visszavágóra. Ennek ellenére, igaz jelentősen átalakított csapatszerkezettel, de nagyon jó játékkal megleptük a vendéglátókat. Felvettük a Vecsésiek által diktált gyors tempót, sőt néha kicsit meggondolatlanul még rá is tettünk egy lapáttal, ami nagy adok-kapok játékot és sok gólt, kevesebb védekezést eredményezett, viszont kiválóan élvezhető játékot produkált. A félidőben így is csak háromgólos előnyre tudott szert tenni a házigazda 18:15.
A második félidőben aztán folytatódott a „csoda”, mert bár az ellenfél több pihent erőt bevetve megpróbálta ledarálni a CSAPATUNKAT, ez olyannyira nem sikerült nekik, hogy szinte végig Mi vezettünk és egy hatalmas meglepetés volt kialakulóban, mert többször támadtunk a háromgólos vezetésért. Végül is ez nem sikerült, mert a vége előtt pár másodperccel egy gyors középkezdést követően az ellenfél megszerezte a győztes gólt (39:38). Nagyon- nagyon büszke vagyok minden játékosomra aki ezen a mérkőzésen pályára lépett, mert bebizonyították, hogy kellő hittel, kisebb csodákra igen is képes ez a teljesen amatőr CSAPAT!
Végül pedig megköszönöm a csapat minden tagjának, vezetőinek, hozzátartozóknak és természetesen a szurkolóinknak az egész bajnokságban nyújtott támogatását és remélem találkozunk majd a 2016-2017-es szezonban is.
SZDKSK: BARBALICS, HOMONNAY, PADOS kapusok, EGERVÁRI 5, KONCSÁR Gábor 12, KONCSÁR Gergely 10, RAKVÁCS 4, TOBOLA 5, ORTH 2.
Nyilatkozta Koller János Edző.