SYMA csarnok, Moszkva, Genf - pörög az álompáros
Szerep a legfrissebb hazai musical szenzációban, versenyzés a világ élmezőnyében – megvalósuló álmoknak lehetnek tanúi, akik ismerik a százhalombattai Mészáros Gábort és Lengyel Bonitát.
Az akrobatikus rock and roll páros a Greace SYMA csarnokban rendezett premierje után egy héttel már a moszkvai világkupán képviselte Magyarországot a sportág egyetlen hazai "A" kategóriás párosaként, november 21-én pedig a svájci világbajnokságon mérik össze tudásukat 16 ország legjobbjaival.
A 15 éves Bonita hat éve táncol a B-Cool Dance Teamben, illetve annak jogelődjében, másfél éve versenyez Gábor partnereként. A tánc az élete, óriási sikernek érzi, hogy személyükben négy év után újból van magyar versenyző az akrobatikus rock and roll legmagasabb szintű nemzetközi mezőnyében, ahol utoljára egyébként edzőjük, Kovács Viktor és párja képviselte hazánkat. Bonita és Gábor nevezéséről a Magyar Táncsport Szövetség döntött. Moszkvában 15 ország 38 párosával, olyan táncosokkal vetélkedtek, akik 3-10 éve versenyeznek felnőtt "A" kategóriában. A battai pár számára a kijutás volt az eddigi legnagyobb siker, de természetesen az a céljuk, hogy egyszer dobogóra állhassanak. Bonita táncos karrierre készül: koreográfusként szeretne dolgozni.
A 28 éves Gábor gyermekkorában kezdte az akrobatikus rock and rollt. Számos kiemelkedő korosztályos eredménye van. Több országos és magyar bajnoki cím, nemzetközi dobogós helyezés birtokosa. 1998-ban világbajnoki 10., 2001-ben világbajnoki 5. lett. A moszkvai világkupa azonban neki is az első komoly sikere a felnőtt mezőnyben. Kaposváron született, Budapesten élt, egy éve költözött Százhalombattára, ahol 2009 óta tanít. 2013-ban alapította meg saját egyesületét, amely kereteiben immár több városban is folyik az oktatás.
A versenytáncos pár a rendszeres közös edzések mellett külön felkészítésre jár Kovács Viktor korábbi bajnokhoz. Boni levegőben végzett munkáját Kőműves Tibor, az artistaképző egyik vezető tanára segíti, Gábor pedig a jó kondíció érdekében végez külön edzéseket. Nagyon sok időt, energiát és pénzt fektetnek a versenyzésbe.
A hazánkban 20 évvel ezelőtt bemutatott Greace újbóli színpadra állításába szakmai ismertségük révén kapcsolódhattak be. A produkcióhoz ugyanis olyan táncosokat kerestek, akik akrobatikus elemekkel gazdagítják a show-t. Végül két sporttáncos párost szerződtettek a 16 fős tánckarba. Szeptemberben kezdődtek és az október közepi bemutató előtti hetekben már szinte folyamatossá váltak a próbák. Bonita átmenetileg magántanuló lett az Arany János gimnáziumban, hiszen mindeközben a világkupára és a világbajnokságra is készülniük kellett, illetve kell. Az arénákra tervezett musicalt sok helyen bemutatják az országban, de a legnagyobb vidéki csarnokokon kívül december közepén színpadon, a Pesti Színházban is láthatja majd a közönség.
Gábor és Bonita kellemes élményként számol be a felkészülés folyamatáról, a premier izgalmairól, valamint a turnébuszról, ahol az egész stáb nagycsaládként utazik együtt. Közvetlen embernek, igazi csapattagnak ismerték meg a főszereplő Vastag Csabát, de a többi ismertebb művészt is – Görgényi Fruzsinát, aki több főszerepet is játszik zenés darabokban, valamint Kiss Ramónát, akit a Barátok közt sorozatból ismerhet a közönség, és Bonitáék szerint hatalmasat alakít Risso szerepében.
Boni és Gábor a húsz jelenetből hatban szerepel, és külön szám jut nekik a tapsrendben. A fináléban tíz percig folyamatosan táncolnak, ami még számukra is nagy kihívás. A premierbe még becsúszott néhány külső technikai hiba, Veszprémben viszont óriási sikere volt a Greace-nek. Állva tapsolt a közönség.
(A képen Bonita és Gábor a moszkvai világkupán Százhalombatta zászlajával, amit Vezér Mihály polgármestertől kaptak)
Forrás: hirtukor.hu