SZTC-táncszakosztály
Fantasztikusan szerepeltek az SZTC táncos lányai 2016-06-05-én, a maratoni versenynapon.
Reggel 8-tól a Ritmus Csapatok Országos Bajnokságán vettek részt, ahol 13 koreográfiával indultak és ebből 10 a dobogón végzett. A junior csapat Magyar Bajnoki címet és a felnőtt csoport Különdíjat szerzett. E mellett 5 második, 4 harmadik, két negyedik és egy ötödik helyet értek el. Innen délután az üllői sportcsarnokba ment át a csapat. Itt rendezték meg az MTMSZ EurOpent, ahol 6 országból, 500 produkció érkezett. Szlovákia, Szerbia, Románia, Ciprus és Izland versenyzőivel kellett a magyaroknak megküzdenie. A harmadik versenynapon lányaink 6 produkcióval szerepeltek, ebből négy lett dobogós. két második és két harmadik helyezést értek el. A héten még több próba vár rájuk, hiszen 2016-06-11-én tartja a szakosztály az évzáró műsorát, melyre mindenkit szeretettel várnak. Utána mindenkit vár a megérdemelt pihenés, kitör a vakáció.