Ezüsttel búcsúztak az U14-es kézisek
Második helyet szerzett a Százhalombattai VUK SE U14-es fiú csapata a Pünkösdi Astron Utánpótlás Kézilabda Tornán június 2-5-én Kecelen. A játékosok utoljára kéziztek ebben a formációban.
A csapat negyedik alkalommal vett részt a – korábban Kalocsa kupaként rendezett - sporteseményen, amelyen korosztályában kilenc összeállítás versenyzett. A battai kézisek a torna mindhárom napját keményen végigküzdötték. A döntőben a Balmazújvárossal csaptak össze, a mérkőzés eredménye 22-20 lett, így a százhalombattai fiúk ezüstéremmel zártak.
A csapat tagjai: Tárnoki Márkó, Bozi Máté, Körtélyesi Zoltán, László Gábor, Ribárik Bálint, Baumgartner Márk, Strupka Attila, Major Olivér, Rácz Zsombor, Galambos Martin, Jánosi Tamás, Szillassy Marcell, Fekete Árpád, Molnár Krisztián, Ihász Vilmos, Adorján Marcell, Grunda Dávid, Czaltig Máté.
A jó szereplés a szokottnál is fontosabb volt számukra, hiszen hat év közös munka után utoljára játszottak együtt. Többen ugyanis "kiöregedtek", illetve átigazolnak. A játék végén az érzelmek harcoltak. A gyerekek búcsúztak egymástól, az eltelt évektől, az összetartó szülői gárdától, nem utolsó sorban Somlai József és Vass Éva edzőktől, akik időnként a pótapa, pótanya szerepét is betöltötték az életükben.
"Köszönjük a srácoknak, hogy velük örülhettünk, velük sírhattunk ez alatt az idő alatt! – írta Rácz Ágota a szülők nevében. Nagyon sokat kaptunk tőlük. Nagyon fog hiányozni ez az összetartás. Emlékül visszük magunkkal a sok nevetést, biztatást, küzdelmet és a büszkeséget, amit irántuk érzünk. Köszönet illeti az edzőket, akik megismertették és megszerettették a kézilabdát a gyermekeinkkel, és köszönet jár a szurkolóknak - szülőknek, rokonoknak, barátoknak -, akik időt és energiát nem sajnálva segítették, támogatták a csapatot."
Forrás: hirtukor.hu